A sok modern, amcsi rajzfilm után szinte furcsa volt látni ezt a kissé negédes, fura animáció - mesét. Kettős érzéseket keltett bennem.
Néhány nap múlva, a neten böngészve botlottam bele egy cikkbe, ami erről a meséről szólt. A cikk elég tárgyilagos volt, mondhatni a tényekre szorítkozott, de az alatta olvasható kommentek elég vegyesek, és - mondhatni - kemények voltak. Bírálták a rajzokat, ízléstelennek, igénytelennek, gyengének minősítették. A meséket pedig túlságosan együgyűnek.
Azt hiszem, gyenge tollú kritikus lennék. A két és fél éves kislányom kiejtette a kezéből a játékot, és egy hang nélkül, mozdulatlanul nézte végig a történetet. Nekem ennyi elég volt, hogy véleményt alkossak :)
Egyébként hihetetlen, amit Pogány Judit művel a hangjával ebben a mesében. Minden szereplőt más hangon szólaltat meg, szinte más-más személyiséget ad a hangjával mindegyiknek.
Maga a mese szép, letisztult, nincsenek fölösleges sallangok. Öt perces kis történetek, minden perce élvezhető, és ilyen rövid ideig a legkisebbek is tudnak összpontosítani anélkül, hogy elkalandozna a figyelmük. Talán az jelenti a legtöbbet, hogy a mai meséktől eltérően, lassú tempóban zajlik a történet, a mesélő is lassan, megnyugtatóan beszél, így a legkissebbek számára is követhető marad a cselekmény. A kicsi lenyugszik, "kisimul" tőle.
Úgy gondolom, egy mesének mindig a gyerekek a legjobb kritikusai, ha megfigyeljük, milyen reakciót vált ki belőlük. Ebben az értelemben, ez a mese nagyon ott van. Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány kalandjait még sokáig szeretni fogjuk :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése